Kik vagyunk?
Az Otherways Hungary Kft. két alapító tagja: Nagy-Brieger Éva (Vica) és Kovács Viktória (Viki).
Vica a végzettségét tekintve újságíró. Első munkahelye egy utazási iroda volt, majd éveket töltött a sajtóban. Később több mint 7 éven át különböző marketingügynökségnél is dolgozott, hogy a kommunikációs szakmát tökéletességre fejlessze.
Viki 2011-ben rekreációszervező diplomát szerzett, 2013-ban pedig engedéllyel rendelkező idegenvezető lett. Mindeközben volt kitelepített idegenvezető, sokat dolgozott külföldön, hogy utána itthon belevesse magát az értékesítés és marketing világába. Több mint 8 év marketinges év után döntötte el, hogy végleg az idegenforgalom területén marad.
Kettőnk életútja hasonló ugyan, de teljesen eltérő irányba haladtunk, míg 2015-ben ugyanazon a napon léptünk be Magyarország piacvezető tartalommarketing-ügynökségébe, Vica operatív vezetőként, míg Viki kreatív vezetőként. A közös kezdés és a későbbi években a közös munka mind munkatársként, mind emberileg is összekovácsolt minket, így nem volt kérdés, hogy egy közös cégbe is együtt vágunk bele.
Célkitűzéseink között szerepel a belföldi turizmus és ezen belül a falusi turizmus népszerűsítése, a szálláshelyek személyes válogatása és közvetítése, edukáció.
Szolgáltatásaink: